A Közlekedésmérnöki Egyetem irányító főhatósága a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium volt, az újonnan alapított egyetemen első lépésként vasútépítési és vasúti üzemeltetési szakok indultak. Ekkor az oktatást 16 oktató végezte, akik közül hatan Budapestről jártak Szegedre. Több óraadó is közreműködött az alaptárgyi és szaktanszékeken a főállású kollégák mellett, az akkori előírásoknak megfelelő politikai, nyelvi, katonai és testnevelési feladatok ellátására szervezett oktatói csoportokban.
ahol a megyei bíróság épületében kapott helyet. 1953-ban az út- és vasútépítési szakokat leválasztották a Közlekedésmérnöki Egyetemről és Budapestre az Építőipari Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára helyezték át. Ezzel egyidejűleg Szolnokon megalakult a gépjármű üzemeltetési szak, a vasútüzemeltetési szakon belül pedig a vasúti távközlési és biztosító-berendezési ágazat.
és betagozódása az Építőipari Műszaki Egyetem és a Közlekedésmérnöki Egyetem összevonásából létesült Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetembe, annak egyetemi szintű okleveles mérnökképzést adó Közlekedési Üzemmérnöki Karaként. Kezdetben az új kar az egyetem központi épületében kapott ideiglenes elhelyezést, majd a Hadmérnöki Kar megszűnése után – 1958-tól, közel 20 éven át – a Kinizsi utcai volt Református Gimnázium épülete lett a kar székhelye.
Ekkor a karon az oktató-nevelő és tudományos munka szervezeti kereteit az Aero- és Termotechnika-, az Építő és Anyagmozgató Gépek-, a Gépelemek-, a Gépipari Technológia-, a Gépjárművek-, a Közlekedésautomatikai-, a Közlekedésüzemi-, a Közlekedésgazdasági-, a Matematika-, a Mechanika- és a Vasúti Járművek Tanszék képezte. A 60-as évek közepétől mind a szakmérnök képzés, mind a gazdasági mérnökképzés nagymértékben fejlődött, 15 szakmérnöki szakon és a gazdasági mérnöki szak 5 ágazatán folyt posztgraduális képzés.
A közlekedési szak hallgatói közlekedésmérnöki diplomával, a járműgépész és a gépesítési szak hallgatói pedig gépészmérnöki diplomával fejezték be tanulmányaikat. Ez a tanterv maradt érvényben 1991-ig.
A járműgépész és a gépesítési szak hallgatói számára 1985-től további szaktárgy-csoport választási lehetőség állt fenn, módot adva a járműgyártás és -javítás tárgykör elmélyültebb tanulmányozására. A karon 1976-tól 1990-ig a hajózási és a hajógépész szakokon 3 éves főiskolai szintű üzemmérnök képzés is folyt.
a Közlekedési Minisztériummal szoros szakmai együttműködésben, vállalati és intézményi kooperációban. Az új kari tanterv bevezetése után 2 évvel az Egyetemi Tanács elfogadta a kredit rendszerű képzés koncepcióját.
A hagyományos járműgépész, városi közlekedési, közlekedési rendszertechnikai és közlekedésbiztonsági műszaki szakértői szakokon túl, a műszaki diagnosztika, a karbantartás, a mérnöki menedzsment és logisztika szakterületén is indított képzéseket a kar. 1995-től a Műegyetem, azon belül is a kar kapta meg a felsőfokú munkavédelmi képzések felügyeletét.
Ennek továbbfejlesztéséből alakult ki az akkreditált Közlekedéstudományok Doktori Iskola és a Járművek és Mobil Gépek Tudománya Doktori Iskola, ezek adták a hazai közlekedési és járműtechnikai tudományos kutatói és az egyetemi oktatói utánpótlás legfőbb forrását.
amelynek első lépcsőjében a közlekedésmérnöki BSc szakon három szakirányon indult mérnöki alapképzés. A három szakirány kapcsolódott a kar hagyományos képzési profiljához, nevezetesen a közlekedési folyamatok, a járműtechnika és a logisztika szakterületeihez.
A kar a képzési profiljának pontosabb meghatározása érdekében 2011-től felvette a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar nevet.
Az első nappali tagozatos MSc mesterképzéses hallgatók az új, lineáris kétlépcsős rendszer szerinti képzésben 2012 februárjában végeztek okleveles közlekedésmérnökként. Ezt követően 2012-ben végzett az első járműmérnöki mesterképzést választó évfolyam, majd 2018-ban az első logisztikai mérnöki mesterképzést teljesítő évfolyam.
